Kinyitottam a szemem. Dumbledore professzor irodájába érkeztünk. Dórira pillantottam, mert kíváncsi voltam, mit szól a dologhoz. Mosolyogva láttam, hogy leesett állal néz szét a szobában. Pár másodperc múlva megjelent Sirius, Remus és Piton is. Dumbledore professzor az asztalánál írt valamit, de amint észrevett miket, abbahagyta a munkáját. Ekkor észbe kaptam, hogy talán köszönnöm illene neki.

- Öhm... jó napot, Igazgató úr!

Megböktem Dórit is.

- Ööö... elnézést... Jó napot!

- Sziasztok. Ő kicsoda? - nézett Dórira az igazgató.

- Dóri, a tesóm. – feleltem.

- Szervusz - mosolygott rá az igazgató. - Dumbledore professzor vagyok, a Roxfort igazgatója. - tette hozzá.

Dóri tágra nyílt szemmel nézett rá.

- Tényleg?

- Igen. Nos, légy üdvözölve a Roxfortban! Van kedved körbejárni a kastélyt, amíg a testvéreddel beszélünk?

Dóri bólogatott, immár vidáman mosolyogva. Sirius vállalta az „idegenvezető” szerepét. Miután kimentek az irodából, Dumbledore felém fordult:

- Amiért idekérettelek, egy igen fontos ügy. Jövőre rendezzük meg a Trimágus Tusát, és tudnunk kell, mire számítsunk... például mit hogyan csináljunk, hogy az esetleges baleseteket kiküszöböljük...

- Már elnézést, de még az sem biztos, hogy bárkinek is baja esik.- nézett az igazgatóra nyugodt arccal Piton.

- Igaza van, Perselus. Nos? - nézett rám Dumbledore professzor.

Felidéztem magamban, milyen próbák voltak a negyedik könyvben. - Sárkány... Tojás... aztááán… - gondolkoztam hangosan - sellők ééééss... labirintus. Harry és Cedrik... Jaj, ne!

- Nocsak! Mi fog történni? - nézett rám kíváncsian az igazgató.

- Biztos, hogy jó, ha ezt megtudják? - kérdeztem halkan.

- Hát, nem biztos. De azért nem ártana, ha elmondanád - szólt Piton. Bólintottam.

- Rendben. Cedric Diggory lesz az egyik bajnoka a Roxfortnak és... meghal.

- Jó Isten...

- És hogyhogy az egyik bajnok? Mindhárom iskola csak egy bajnokkal vehet részt, nem? - nézett Piton immár homlokráncolva Dumbledore-ra.

- Igen - vágtam közbe gyorsan, megelőzve az igazgatót -, de... Hát, azt hiszem, jobb, ha elmondom az egészet. - sóhajtottam.

Nekiálltam a lehető legrövidebben elmondani a negyedik könyvet.

- ... a másik bajnok Harry lett, aki...

Piton közbevágott.

- Hát ez nem igaz, hogy annak a kölyöknek mindenben benne kell lennie!

- Perselus, fékezze magát! - szólt rá Dumbledore. - Folytasd. - nézett rám újra.

Én pedig folytattam. Fél óra alatt sikerült elmondanom mindent.

- És év végén...

- Igen?

- Év végén Voldemort visszatér. Újra testet ölt.

Dumbledore, Remus és Piton megdöbbenve néztek rám.

- Ez igaz? De hogyan?

- Féregfark segít neki... Még mindig börtönben van, igaz?

- Igen... de... ó, Peter, miért?? - sóhajtott Remus szomorúan.

Ezután nemsokára elmentünk az igazgató szobájából. Piton elsietett a pincék felé. Éjfekete talárja csak úgy suhogott utána... Remus és én pedig úgy döntöttünk, megkeressük Siriust és Dórit. Közben beszélgettünk.

- Maradhatunk egy kicsit Dórival? Nem zavarnánk és Dórit is biztosan érdekelné a Roxfort, meghát itt vagy te is... – mondtam halkan.

- Az igazgató úr megengedte. - mosolygott Remus. - Megkérdeztem tőle, mielőtt értetek mentünk.

- De jó! Köszönjük!!

- Nincs mit.

A park felé vettük az irányt, hátha ott találjuk meg Dóriékat. Nem tévedtünk. Sirius és Dóri a tónál voltak. Sirius épp kutyává változott, mikor megpillantottuk őket. Mikor ő is észrevette, hogy feléjük közeledünk, hozzánk futott és visszaváltozott emberré. Hozzámfordult:

- Próbáltam neki is megtanítani az animágiát.

- Igen? - nézett rá Remus homlokráncolva.

- És hogy ment? - kérdeztem szinte ugyanakkor.

- Igen, tényleg - nézett mosolyogva Sirius Remusra - Nézd meg magad! - fordult hozzám.

Nevettem. Közben Dóri is ideért, és vigyorogva újságolta a legújabb tudományát.

- Képzeld, Csillu, mit tudok!!

Érdeklődve figyeltem, amint Dóri behunyt szemmel koncentrál. És egyszerre csak átváltozott... valami nagymacskává.

- Párduc? - néztem le rá elismerően.

A válasz egy nyávogás volt.

- Ez igent jelent - vigyorgott büszkén Sirius.

Ekkor fogtam magam és én is átváltoztam kutyává.

- De jó! Pont úgy nézel ki, mint Sirius. - hallottam Dórit.

- Hát, igen. Direkt... - nevettem. - és azt is tudod, hogy kell visszaváltozni?

- Naná, majd nem... - és hogy ezt be is bizonyítsa, visszaváltozott emberré.

Én szintén visszatértem eredeti alakomba.

- Ügyi vagy.

- Köszi...

- Hmmm... nem értem, hogy megy nektek ilyen könnyen - gondolkozott Sirius - De azért mindketten ügyesek vagytok - mondta mosolyogva.

Ezután Dóri és Sirius játszottak. Mindketten átváltoztak és versenyeztek, ki éri el először a Tiltott Rengeteget. Volt, amikor Dóri volt gyorsabb, volt, mikor Sirius. Én Remusszal néztem őket, közben beszélgettünk.

- Meddig maradhatunk?

- Ameddig akartok - mosolygott Remus.

- Tudod, hogy akár örökre is itt maradnánk, de hát addig csak nem lehet...

- Hát... nem tudom. - mondta végül.

- Láttad, hogy örült Dóri Pitonnak? - váltottam témát.

- Aha. Nem is tudtam, hogy így rajong érte. Mondtad, hogy szereti, de hogy ennyire...

- Hidd el, még jobban is... De úgy láttam, Piton is kedveli...

- Igen, láttam. Nézd, milyen boldog! Úgy látom, tetszik neki Roxfort.

- Aha...

Éreztem, hogy korog a gyomrom. Nem csoda: a suliban már megint nem ebédeltem. Hiába, utálom a Sodexho-s kaját...

- Remus! Nem tudod, hol lehetne enni valamit?

- De. A konyhában a házimanók biztosan szívesen adnak valamit.

- Igen, tudom. És... hol a konyha?

- Ahogy belépsz, - kezdte - rögtön le a pincék felé és balra a festmények közül a máso... nem, várj, a harmadik... na jó, gyere, inkább megmutatom.

Felállt a fűből, majd felém nyújtotta kezét, és segített felállnom. Ám túl nagy lendületet vett, mert végül a karjában kötöttem ki. Elpirultam és szívem nagyot dobbant. Egy pár másodpercig így voltunk, majd zavartan kibontakoztam Remus karjaiból. Ő is zavarban lehetett, mert nem nézett a szemembe.

- Öhm... bocsánat. Mehetünk?

- Aha. - mondtam halkan.

Majd Remus odakiáltott Siriuséknak.

- Sirius! Mindjárt jövünk...

Siriusék eddig minket figyeltek, majd Sirius visszaváltozott emberré és vigyorral az arcán visszakiáltott.

- Ne siessetek... Ebből még lesz valami - mondta Dórinak. Ezt persze mi is meghallottuk, és ha lehet, még nagyobb zavarba estünk.

Elindultunk a kastély felé. Ahogy beléptünk, rögtön jobbkézfelől volt egy lépcsőlejáró, szimmetrikusan a pincetantermekkel. Lent hideg volt és az utat fáklyák világították meg. A falon festmények voltak, különböző ételekről. A harmadik ilyen festménynél megálltunk. Az egy gyümölcsöstálat ábrázolt Remus félrebillentette a festményt és bemászott. Én követtem.

A konyhában rengeteg kis manócska volt és mind ide-oda szaladgált. Négy manó megállt előttünk, meghajoltak, majd az egyik megszólalt.

- Miben segíthetünk?

- Szeretnénk egy kis ételt elvinni - mondta Remus kedvesen.

- Ó, hogyne, hogyne, egy pillanat...

Azzal elszaladtak. Miközben vártunk rájuk, szétnéztem a konyhában. Sokkal nagyobb volt, mint a könyv alapján elképzeltem. Volt ott öt asztal is, a nagyteremben lévők mintájára.

A házimanók pár perc múlva visszatértek, egy halom finomsággal a kezükben lévő piknikkosárban.

- Köszönjük szépen.

- Nincs mit, Lupin professzor úr...

- Kérlek, ne urazzatok - szólt rájuk szelíden Remus.

- Rendben, professzor.

- Sziasztok.

Kimásztunk a festmény mögötti kis lyukon, és felmentünk a lépcsőn. A Nagyterem előtt összefutottunk Harryékkel.