A szobámban voltam, az ágyamban feküdtem, és a kedvenc könyvem, a Harry Potter 3-dik részét olvastam. Egyszer csak különös, furcsa érzés kerített hatalmába. A könyv kiesett a kezemből, és elsötétült előttem a világ. Mikor magamhoz tértem, nem tudtam, hol vagyok. Hogy nem a szobámban, abban biztos voltam. Egy idegen szobában találtam magam. Azt hittem, álmodom: a szoba tele volt mindenféle holmival, amik leginkább olyan műszerekre emlékeztettek, amiket a Harry Potterben olvastam. Varázseszközökre. Csak nem a Roxfortban vagyok? Lehetetlen...

Nagyon kíváncsi voltam, kié ez a szoba, ezért úgy döntöttem, itt maradok és várok. Szétnéztem a szobában. "Ha ez tényleg a Roxfort, akkor csak tanáré lehet!" Egy ágy volt ugyanis a szobában.

Azt rögtön sikerült megállapítanom, hogy nem Piton szobájában vagyok. Ahhoz túl világos volt, és nem álltak a polcokon folyadékban úszkáló valamik.

De nem is Dumbledore-é, az ő szobája egész máshogy néz ki. És nála ott lett volna Fawkes. Itt a polcon néhány akvárium állt, bennük különféle állatokkal. Soha nem láttam még ilyen élőlényeket, de ezeket olvastam a Harry Potter könyvben. Kappák, kákalagok, rőtsipkások... Lupin szobájára emlékeztetett. Az íróasztalra pillantottam. Az tele volt érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal. Volt néhány fénykép (amik mozogtak), dolgozatok, egy furcsa naptár, néhány penna, pergamen, gyertya, és volt ott egy összetekert, régi, feslett pergamen. Talán a Tekergők Térképe. Kíváncsi voltam rá, de mivel nekem - természetesen - nem volt varázspálcám, nem tudtam megnézni.

Már csak arra voltam kíváncsi, mikor is lehetek. Mármint... hogy Harryék hányadikosak. Lehettek harmadikosak, vagy hatodikosok, illetve hetedikesek. Aztán eszembe jutott a harmadik könyv. Lupin ezek szerint már elkobozta Harryéktől a térképet. De év végén vissza is adja nekik! Tehát a harmadik részbe csöppentem. Gondolataimból egy zaj zökkentett ki, amely az ajtó felől jött. Ekkor az kinyílt, és egy ember lépett be a szobába.

Tátott szájjal bámultam rá, elkerekedett a szemem. Remus Lupin őszülő, barna hajával és világosbarna, borostyánszínű szemével pont úgy nézett ki, ahogy a könyv alapján elképzeltem. Nagyon tetszett.

Mikor Lupin meglátott, meglepődött. Láttam, hogy a varázspálcája az övébe van dugva, de nem vette elő. Kíváncsian méregetett, aztán megszólított:

 - Ki vagy te? És mit keresel a szobámban?

 A hangja nem volt dühös vagy ingerült, inkább szelíd és kíváncsi.

 - Bocsánat, Tanár úr, hogy csak úgy betörtem, de nem tudom, hogy kerültem ide. Kádár Csilla vagyok, Debrecenből.

- Honnan?

- Debrecenből... Öhm... Magyarországról.

- Értem. És honnan ismersz engem? Honnan tudod, hogy tanár vagyok? - nézett rám kíváncsian.

- Olvastam a Harry Potter és az Azkabani Fogolyban. Nagyon érdekes volt, az a kedvencem, már vagy tízszer elolvastam! - meséltem lelkesen.

Lupin furcsán nézett rám.

- Milyen könyvben?

 Ekkor ugrott be, hogy ők nem tudnak róla, hogy nem léteznek... illetve, nekünk, vagyis hogy...

 - Tudja, Tanár úr, én mugli vagyok, nálunk mindenki az. Hogy őszinte legyek, varázslók nem is léteznek. Egy írónő találta ki ezeket a történeteket. Harry Potterről szólnak, és végigköveti az életét. Attól a pillanattól, hogy megszületett, végig, amíg a Roxfortba jár... igaz, ez a hely a Roxfort? Lupin most már leplezni sem próbálta, hogy nagyon megdöbbent rajtam.

 - Igen.

- Harryék, ha jól sejtem, harmadikos Griffendélesek, Harry a kviddics csapat fogója, Ronnal együtt utálják Piton professzort... - hadartam szinte egy szuszra.

- Honnan tudsz ennyi mindent rólunk?

- Már mondtam, hogy a könyvekből. Elég sok mindenkiről ír a könyv. Magáról is. - mosolyogtam.

Lupin elsápadt.

 - Mit tudsz rólam?

- A neve Remus Lupin, Sötét Varázslatok Kivédése tanár a Roxfortban, nagyon rendes ember, de nem sok barátja van, mert... vérfarkas.

- Hát ezt is tudod...

- Igen, de ez a könyvben csak év végén derül ki. Nem igazán értem, miért olyan probléma ez mindenkinek - csóváltam a fejem.

- Nem tudom, olvastad-e, de nálunk nem igazán szeretik a vérfarkasokat.

- Igen, olvastam. De... miért nem? Hiszen, ha mindig megissza a farkasölőfű-főzetet, nem árt senkinek. Amúgy szerintem nagyon rendes ember. Maga a kedvenc szereplőm! - mosolyogtam.

Lupin is elmosolyodott. Eddig az ajtóban állt, most azonban becsukta, és az ágyhoz lépett, majd leült.

- Köszönöm. De még mindig nem tudom, hogy kerültél ide.

- Hát azt én sem. De nem maradhatnék itt? Kérem...

- Nem bánom. Legalább mondhatnál... valamit.

 Láttam rajta, hogy aggasztja valami. Volt egy tippem, mi nyomja a szívét, de azért megkérdeztem:

 - Mi a baj?

- Tudod, tegnap éjjel... a Griffendél toronyban, állítólag Ront megtámadta...

- ...Sirius.

 Lupin most elkerekedett szemmel nézett rám.

- Tényleg ő volt?

- Tényleg. De nem akart semmi rosszat, csak Makeszt kereste. Őt akarta megölni, mert miatta került börtönbe, és elárulta Lilyt és Jamest.

- Ki az a Makesz?

- Ron patkánya. Az igazi neve Peter Pettigrew.

Lupin hitetlenkedve nézett rám.

- Peter? Ő... meghalt. Sirius ölte meg tizenkét éve.

- Mindenki így tudja. De az igazság más.

Eszembe jutott, hogy Sirius valahol kinn van a Tiltott Rengetegben, kutyaként. Lupinhoz fordultam.

- Miért nem nézi meg a térképen?

- Milyen térképen? Mit?

- A Tekergők Térképén. Az íróasztalán van. Én is megnéztem volna, de nem tudok varázsolni.

Lupin magához vette az összetekert pergament és kibontotta.

- Mit nézzek meg rajta?

- Siriust - vágtam rá.

- Mi? Siriust? Csak nem itt van?

- De, az erdőben. De nem találják meg, mert kutyaként rejtőzködik.

Lupin nem tűnt meglepettnek.

- Sejtettem. Szólni kellene az igazgatónak. Veszélyben vannak a diákok.

- De nem tőle, hanem Petertől. Csak nézze meg a térképet!

Lupin most magához vette a térképet, és varázspálcáját a lapra szegezte.

- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

 A Tekergők Térképén megjelent a Roxfort kastély körvonala, és benne apró pöttyök mozogtak. Lupin egy ideig nézte a térképet, majd meglátta rajta Siriust. A Tiltott Rengetegben volt.

 - Te jó Isten!

 Lupin most a Griffendél-tornyot szemlélte. Ron, Harry és Neville a szobájukban tartózkodtak. Volt azonban ott egy negyedik alak is, Ron ágya mellett.

- Peter! De hát ő... ez nem lehet igaz...

Lupin egy darabig csak nézte a "Peter Pettigrew" nevű pöttyöt, utána újra a Térképre szegezte a pálcáját.

- Csíny letudva!

A lapról eltűnt minden vonal. A tanár felkelt az ágyról.

- Azonnal szólnunk kell Harryéknek. Ide kell adják Petert. Gyere velem! De előbb vegyél fel valami... kevésbé feltűnő ruhát. Mondjuk talárt.

- Rendben. De... honnan vegyek talárt?

- Oh, persze! Egy pillanat...

Lupin suhintott egyet a pálcájával, mire egy egyszerű, fekete talár tűnt fel előttem. Megfogtam, és magamra vettem.

- Köszönöm.

- Nincs mit. Persze Harryék előtt nem tudjuk eltitkolni a dolgot, de legalább a többi diák ne lásson mugli ruhában. Gyere! -Kitessékelt az ajtón. Ahogy kiléptem, egy folyosón találtam magam, ahol sok-sok gyerek járkált. Senkinek sem tűntem fel. Lupin ismét hozzám fordult.

- Mondd csak, tudja még valaki, hogy... hogy én... mi vagyok?

- Hát... Egyszer, amikor Piton helyettesítette, az ő témája a vérfarkasok voltak. Mindenáron azt akarta, hogy jöjjenek rá a titkára. Persze akkor senki se tanult, kivéve Hermionét. Ő megcsinálta a vérfarkasokról szóló esszét, azóta tudja.

- Értem. Akkor már biztos elmondta Harryéknek is, ők meg... - Lupin felsóhajtott.

- Téved! Csak ő tud róla. Nem mondta el senkinek. Még Ronnak és Harrynek sem. És persze én sem fogom - tettem hozzá, biztatóan mosolyogva.

- Hát ez meglep... mármint Hermione.

Elértük a Griffendél-torony bejáratát. Megkértünk egy griffendéles fiút, hogy hívja ki nekünk Harryéket. Néhány perc múlva kijöttek. Már meg sem lepett, hogy mindhárman úgy néztek ki, mint ahogy én elképzeltem őket.

Ron vállán ott ült Makesz.

- Sziasztok. Ne haragudjatok a zavarásért, de sürgősen beszélnünk kell. Gyertek velem!

Azzal elindultunk a folyosón. A három gyerek végig kérdőn nézett hol rám, hogy tanárukra. Lupin bevezetett a szobájába, és hellyel kínált minket.

- Először is, ismerkedjetek meg egymással. Csilla, neked talán nem kell bemutatnom őket. Harry, Ron, Hermione! Ő itt Kádár Csilla. Magyarországról jött.

- Honnan?

- Mindegy, nem lényeges. Messziről. Azt azonban, hogy hogy került ide, nem tudjuk. Ő ugyanis mugli.

A három gyerek furcsán, döbbenten nézett rám.

- De ennek ellenére többet tud rólunk, mint mi magunk. Náluk a mi történetünk megjelent könyvben, és lehet rólunk olvasni.

- De jó...!

Lupin most felém fordult.

- Nos, azt hiszem, most te szeretnél mondani néhány szót. De még mielőtt elkezdenéd... Ron! Ideadnád Pet... úgyértem, Makeszt?

Ron kicsit furcsán nézett a tanárra.

- Rendben. Tessék, tanár úr.

Lupin átvette Rontól Makeszt. A patkány visított a kezében.

- Most már mondhatod.

Bólintottam, majd belevágtam.

- Tehát, ahonnan én jövök, ott minden ember ismer titeket. De nem csak ti hármótokat. A tanárokat, a varázslókat, és nem utolsó sorban Sirius Blacket.

Harry szemében gyűlölet látszódott, Ron és Hermione arca viszont iélelmet mutatott.

- Siriust ártatlanul zárták börtönbe. Az ok gyilkosság volt, néhány el nem követett gyilkosság. Többek között a szüleidé, Harry.

- Ő ölte meg a szüleimet!

- Nem, ő ártatlan. A szüleid és Peter Pettigrew megölésével vádolják, de nem ő a tettes. Sőt... Peter él, és ott van Lupin professzor kezében.

Harry megdöbbenve nézte Makeszt.

- Ő nem Peter Pettigrew, hanem egy patkány. Neked elment az eszed.

- Akkor nézd meg a térképen!

- Milyen térképen?

- A Tekergők Térképén. Az megmutatja az animágusokat is.

Harry úgy nézett rám, mintha elmebeteg lennék.

- Animágus?!

- Aha. Nézd csak meg!

- Rendben... Öhm... Lupin professzor, elkérhetném a...

- Persze, tessék - nyújtotta oda Lupin Harrynek a térképet.

 Harry elővette a pálcáját, és a lapra szegezte.

- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

A térképen a pöttyök mozogni kezdtek. Harryék megkeresték rajta Lupin szobáját.

- Ez nem lehet igaz!

- Ez... ez lehetetlen! Makesz... Pettigrew?

Rám néztek, én pedig bólintottam, majd Lupin felé fordultam.

- Szerintem küldjön egy baglyot Siriusnak, hogy jöjjön fel!

- Igazad van.

Lupin most egy pergament vett elő az íróasztala fiókjából. Írt néhány sort és egy borítékba rakta.

- Mindjárt jövök.

Azzal kiment a szobából. Hermione megszólalt:

- De jó lehet neked! Én is szeretnék mindent tudni magunkról. Nincs nálad az a könyv?

- Nincs, otthon maradt.

- Nem mesélnél rólunk valamit?

- De, szívesen. Mit szeretnétek tudni?

- Hát... például...  mi fog történni velünk? Eddig mindig történt velünk valami szörnyűség...

Most elhallgatott, és várta a válaszom. Elgondolkoztam. Nem akartam elmondani nekik Lupin titkát. Ha akarja, majd ő elmondja. De akkor hogy mondjam meg?

- Igen, fog történni egy érdekes dolog veletek. Biztos tudni akarjátok?

- Naná... Ez jobb, mint Trelawney jóslástanórája. Mondjuk annál nincsen rosszabb...

- Khm... - köhintett Hermione.

- Ja, bocs. Mondhatod.

- Tehát... Az utolsó vizsgátok jóslástan lesz. Harrynek azt fogja jósolni Trelawney, hogy visszatér Voldemort szolgája urához, még aznap éjfél előtt. Ez hatodikára esik. Június 6-ra. Azon a napon fog fény derülni Makesz titkára és Siriusszal akkor találkoztok ember alakban...

- Mért, milyen alakja van még?

- Nagy, fekete kutya...

- De hisz akkor már láttam! Amikor elszöktem és a kviddicsmeccsen is és...

- Harry, hagyd már abba! - torkolta le Hermione. - Folytasd, légy szi', olyan érdekes!

- Na szóval... Siriusszal is megismerkedtek. Harry majdnem meg is öli, de ekkor belép Lupin és megakadályozza. A lényeg az, hogy Makeszt elkapjátok, és felviszitek a kastélyba. Ekkor azonban a felhők mögül... Úgyértem... a lényeg az, hogy Pettigrew megszökik, Siriust elkapják. Ti meg megmentitek Csikócsőrrel együtt.

- De hogy tud Pettigrew megszökni? -kérdezte Harry.

- Ezt megígértem Lupin professzornak, hogy nem mondom el...- itt Hermionéra néztem. - És te se mondd el, rendben?

Hermione először nem értette, miről van szó, ám utána tágra nyílt szemmel bámult rám.

- Azt mondod, tényleg... tényleg az? -Bólintottam.

- De nem mondhatod el,  érted?

- Még nekik sem? - nézett a fiúkra.

- Nem. Ti pedig ne faggassátok!

- Miért? Mi az a nagy titok?

Ekkor lépett be Lupin, nyomában egy nagy fekete kutya. Harry, Ron és Hermione hátrált a szobában egy lépést. Támadt egy ötletem.

- Harry, gyere közelebb! Sirius mégiscsak a keresztapád.

- A mim?! - kérdezte megütközve Harry.

Most Siriusra néztem.

- Légy szíves, és változz vissza, akkor talán még beszélhetnél is!

A fekete kutya átalakult, és Sirius megütközve nézett rám.

- Honnan...

- Ismerlek. Tudom, hogy jó ember vagy. Most próbáltuk meggyőzni Harryéket ugyanerről. Mi lenne, ha beszélgetnétek egy kicsit?

Sirius Harryre nézett, majd rám.

- Hát hiszel nekem?

- Igen.

Sirius barátságosan mosolygott rám. Nagyon helyesen nézett ki így.

Sirius Harryhez fordult.

- Szia, Harry!

- Szia... Sirius.

Most egyszerre eszembe jutott valami. Harry a negyedik könyvig magázza Siriust. Én meg rögtön letegezem. Mosolyogtam magamban.

Eszembe jutott, bárhogy is szeretnék itt maradni, előbb-utóbb haza kell, menjek. Ránéztem Lupinra. Ő visszanézett rám. Láttam rajta, hogy boldog.

- Lupin professzor! Nem kellene szólnunk az igazgatónak? Sajnos vissza kell jutnom.

- Oh... Persze! - Lupin most Siriushoz fordult. - Ugye nem baj, de mi most elmegyünk megkeresni Dumbledore-t. Mindjárt jövünk. Addig ti beszélgessetek!

Sirius vigyorogva nézte barátját.

- Holdsáp! Te semmit nem változtál...

- Te viszont annál többet!

Harry most gyanakodva nézte Lupint.

- Holdsáp?

- Oh, el is felejtettem. Ez volt a becenevem a suliban. Siriusék hívtak mindig így.

- Siriusék?!

- Igen, a barátaim. Sirius, Peter, és James. Mi voltunk a Tekergők... Áh, jut eszembe...

Makesz még mindig a kezében volt. Eddig nyugton maradt, de ahogy Lupin kimondta a nevét, elkezdett visítani.

- Sirius, megkérhetnélek rá, hogy...

- Ezer örömmel - felelte fogcsikorgatva Sirius.

 Átvette Lupintól Makeszt, és gyűlölködve nézett rá.

- Nehogy elszökjön!

- Nem fog. Menjetek nyugodtan.

 Lupin bólintott és az ajtó felé ment. Én követtem. Először előreengedett, utána ő is kijött.