Tizenharmadik fejezet

Mrs.Weasley elkomorodott.

-Eva, az ilyennel még viccelni sem szabad!

-Én ugyan nem viccelek, Molly!-suttogtam kétségbeesetten.-Múlt hét óta furcsán érzem magam, a fejem könnyű, a hasam meg belülről viszket…

-Ugyan, butaság, hiszen még szűz vagy!-nevetett Mrs. Weasley, majd mosolya kissé elhalványult.-Ugye?

-Oh, Molly, már vagy két éve nem vagyok az.-sóhajtottam gondterhelten.

-De hát Dursleyéknál csak Dudley van…

-És Harry.-javítottam ki. A boszorkány ugyanúgy reagált, mint annak idején Ron az vonaton: lesett az álla, és elkerekedett a szeme. A vonatra nézett, majd rám.-Ez már nagyon régi sztori, Molly. Annyit kérek, hogy segítsen nekem ezt átvészelni, hiszen már van tapasztalat…

Mrs. Weasleynek kellett egy perc, mire bólintani tudott.

-Oh, nagyon köszönöm!-rebegtem boldogan, majd átöleltem a nyakát, és felugrottam a vonatra.

-Majd írok!-kiáltottam ki az ablakból a még mindig sóbálványként álló Mrs. Weasleynek. Mikor behajoltam, nyomban találkozott a tekintetem Ron és Ginny kíváncsi tekintetével.

-Miért akarsz te anyának írni?-kérdezte gyanakodva Ron.

-Női dolog-tértem ki a válasz mellől, de Ginnyt ezzel nem rázhattam le. Átült az én oldalamra.

-Akkor nekem súgd meg.

-Muszáj?-kérdeztem kelletlenül, és idegesen fészkelődni kezdtem.

-Na, gyerünk, nem lehet olyan nagy gond!

-De, az.-feleltem idegesen, és elhúzódtam mellőle.-Kérlek, hagyj békén ezzel, jó?

-Jól van na!-felelte fölényessértődötten Ginny.-Nem kell máris berezelni.

-Dehogynem kell…-suttogtam magamban. Felhúztam a lábam az ülésre, rátettem a térdemre egy párnát, ráhajottam a fejem, és a továbbiakban addig nem mozdultam meg, míg Hermione be nem lépett a fülkébe. Akkor aztán úgy pattantam fel, mint a rugó, de rögtön kétrét görnyedtem, ugyanis iszonyúan belenyilallt a fájdalom a hasamba.

-Gyere, Eva, kikisérlek a mosdóba…-szólt nyugtalanul Hermione. Épp amikor kiléptünk a folyosóra, akkor ment be Harry.

-Nahát, Evának meg mi baja van?-hallottam még  kérdést, mielőtt becsukódott volna a fülke ajtaja.

Mire elértük a mosdót, már el is múlt a fájdalom, így inkább egy üres fülkébe tértünk be.

Mikor Kimondtam a dolgot, Hermione elájult a rémülettől (tudom, hogy ezen nem kellett volna nevetnem, de iszonyúan vicces volt…he-he)!

-Jézus-Mária-Szentjózsef!-pihegte egy kiadós ébresztőpofon után.-Ez nem jó tréfa.

-De hát én tényleg…

-Jó-jó, elhiszem, csak ki ne mondd azt a szót!-gonoszan elvigyorodtam.

-Mit? Azt, hogy terhes? Terhes – terhes –terheeeeees!

-Hagyd abba!-kiabálta Hermione.

-Teerhes, terhes, teerhessss…terhe..AU!-már megint belnyilallt a fájdalom a hasamba.-Még mindig remélhetem, hogy csak szimpla női jelenség-passzíroztam ki a szavakat a fogaim közül.-Igaz az ennyire nem szokott fájni…

-Menjünk vissza a többiekhez, jó?-ajánlotta Hermione, aki még mindig a sokk hatása alatt volt.-Amint megérkezünk, irány a gyengélkedő. Már úgy is az új prefketusoknak kell felkísérni az elsősöket…

-Ne-ne…-még csak az hiányozna, hogy Harry is faggatózni kezdjen!-Maradjunk itt!

-Mitől félsz, hogy Harry megkérdezi és el kell mondanod neki Ron és Ginny füle hallatára?-szünetet tartott.-Alulmaradtam… oké, maradjunk itt, áthozom a cuccainkat.

-Köszi, Hermione!

-Nincs mit, kismama.

-Hé! Még nem biztos.

-Ó igen, hogyne.

Amíg távol volt, elhúztam a fülke ajtajának függönyeit, bezártam az ablakot, és azt is elfüggönyöztem. Annyira kínosan éreztem magam, hogyha csak ránéztem a hasamra, elfogott az émejgés. Hermione jó negyedórát elvolt, de nem is baj, mert egy kicsit egyedül lehettem. Végül zaklatott képpel vonszolta be a bőröndöket a fülkébe, és dühösen csapta be maga után az ajtót.

-Valami baj van?

-Majdnem felfatak élve! Alig tudtam eljönni. Mióta Harry tudja a bolygós elméletedet, nagyon érzékeny rád.

-Jaj istenem-sóhajtottam.-Hogy mondjam ezt el neki?

-Hááát…lehetne karácsonyi ajándék.-említette Hermione.

-Na persze, és úgy reagál majd, mint te! ELÁJUL a boldogságtól.

-Más választásod nincs.-levettem a szemüvegem, és gondterhelten kibámultam az ablakon.-Hidd el, Harry nagyon rendes ember, el tudja fogadni az… hát, nos apa-ságot.

-Látod, még neked is furcsa! De nekem milyen lehet? Az őrületbe kerget ez a viszketés!-idegesen hadonásztam a kezemmel magam körül.

-Szóval ezért beszéltél Mrs.Weasleyvel?

-Ő tudhatja a legjobban, nem?-kérdeztem vissza, és a hasamra szorítottam a párnámat.

-Igen, ez okos dolog volt.

Tíz percig zakatolt velünk a vonat, s odakint rákezdett az eső.

-Na és-motyogta kíváncsian, miközben lassan rámfordította a tekintetét.-Gondolkoztál már azon, hogy fogod hívni?

-Nem hívom sehogysem, amíg kétes, hogy létezik!-morogtam dühösen, és belefúrtam a fejem a párnámba.

   Mikor megérkeztünk, Hermionéval feltűnés nélkül elsuhantunk a tömeg mellett, és sétálva, gyalog mentünk végig az ösvényen. Igaz, mire felértünk a kastélyba, már bőrig áztunk, mégis jól esett a dolog, mintha az eső kimosta volna a fejem, és mire beléptem a gyengélkedő ajtaján, jóval határozottabb voltam, bár még mindig idegesen hadonásztam. Madam Pomfrey elég morcos hangulatban volt, mivel Hóborc megint felfordulást csinált a bejárati csarnokban, és négy elsőéves meg pár ötödéves füléből kinőtt két-két zeller. Mikor meglátott, ki akart dobni.

-Madam Pomfrey, mindenképpen vizsgálja meg Evát!-kelt a védelmemre Hermione, majd a javasasszonyhoz hajolt, és belesúgott valamit a fülébe. Mint mindenki, a Madam Pomfrey szeme is elkerekedett, az álla pedig a térde alá esett.

-Jöjjön gyorsan!-elvezetett egy paraván mögé, és különféle kérdésekkel kezdett el bombázni – majd valamilyen fura szerkezettel meghallgatott. Végül, mikor már biztos volt, hogy csak a lakoma desszertjére érünk oda, ideges arccal elém állt, és ezt mondta:

-Nos, Miss Aberforth… úgy tűnik maga ikreknek fog életet adni.

-I-ikrek?-dadogtam döbbenten, és automatikusan lenéztem magamra.

-Igen, egy fiú és egy lány.-felelte Madam Pomfrey, és papírokat nyújtott felém.-A vizsgálat további eredményei. Kérem, hetente látogasson el hozzám. Most pedig, ha nem bánják, el kell sorvasztanom pár zellert.

    Hermione nem akart kajálni, úgyhogy én egyedül viharzottam be a nagyterem ajtaján. Leültem valahova, és hozzáláttam a süteményekhez. Sikerült tíz perc alatt elpusztítanom két egész pitét, öt almát, és két kehely fagyit. Úgy éreztem magam, mintha egy feneketlen verem lennék.

-Húha, Eva!-szólt Dean, aki épp velem szemben ült, és tanúja volt torkosságomnak.-Jó éhes lehetsz!

-Három ember éhsége ér fel az étvágyammal-feleltem vidáman, és a kezembe vettem még egy almát.

-Úgy viselkedsz mintha terhes lennél!-röhögött Dean, ahogy szemével követte a kezem mozdulatait.

-Nincs kizárva-válaszoltam könnyedén, és felálltam. Nem voltam kíváncsi Dumbledore szövegére, így a lehető leggyorsabban felszaladtam a lépcsőkön. A fullasztó sprint megint döbbent 17 éves gyerekké változtatott, aggódni kezdtem, hiszen Dean Harry hálótársa, tuti, hogy említeni fogja neki a dolgot. Istenem – gondoltam magamban, miközben elsuhantam Hollóháti Hedvig szobra előtt – ikreket várok, két gyereket! Anya lettem! Jesszusmáriám!

    Ezek a különféle szörnyülködések forogtak bennem, miközben megtorpantam a Kövér Dáma előtt. Na remek, nem tudom a jelszót… Ám ekkor kinyílt a portrélyuk, és kimászott rajta egy harmadéves lány. Becsusszantam mellette – rémült pillantást vetett rám – és lehuppantam a fotelembe.

   A következő részt magam találtam ki, hogy érdekesebb legyen a történetem.

Harry és Ron felfelé tartottak a fiúk hálótermébe, de még előtte látták, hogy Eva a klubhelység egy foteljában ül, és megrendülten bámulja a tüzet. Harryt nyugtalanította a lány furcsa viselkedése, s attól félt, hogy a dolognak köze van az egy héttel ezelőtti eseményekhez. Ron, aki egy igazi 17 éves pasihoz méltón az egészből nem fogott fel semmit, teljes nyugalomban sétált mellette.

    Milyen jó is neki – gondolta Harry, miközben homályos tekintetű barátját figyelte – bezzeg ő sose szeretett eddig senkit. Maga is eléggé jól teletömte magát, de a kellemes nehézfejűség most átváltozott szúrós fejfájássá, és gyötörte őt egész este. Rossz előérzete volt.

    Ez az érzés csak erősödött, mikor éppen lefekvéshez öltözött, és Dean, aki épp akkor lépett be az ajtón, és kissé kótyagos volt a mézbortól, beszélgetni kezdett Seamus-szal.

-Én mondom neked-csuklott a fiú.-, hogy a nők tök kiszámíthatatlanok – hikk – amikor meg akarom csókolni, elrohan sikítva…Ilyet…

-Talán azért rohant el, mert részeg vagy-jegyezte meg bosszúsan Harry.

-Bezzeg neked sose rohantak el!-folytatta Dean, és odaténfergett Harryhez.

-Azt hiszed?-morgott a fiú, Evára gondolva.

-Hiszem hát!-bólintott Dean.-Máskülönben a csaj nem falna annyit! Kész zabagép!

-Mi?-kapcsolódott be Ron.-Eva nem volt vacsorázni.

-Dehogynem!-Dean arcán kába mosoly terült el.-Tíz perc alatt elpuszított egy tucat kaját! – Hikk – asszondom’ neki: „Kész zabagép vagy”. Erre ő: „ Három ember éhsége ér fel az enyémmel”. Erre asszondom’: „Tisztára mintha terhes lennél, öreg.”. Öregem, a csaj meg erre aszt felelte, hogy nincs kizárva! Mondom én, má’ annyira komáják’ Harryt, hogy má’ azt hiszik terhesek! Haver, ne panaszkodjá’ má’ a nőkre!

-Te-terhes?-suttogta döbbenten Harry, és rémült pillantást váltott Ronnal.

-Dean részeg-jelentette ki egy kis idő múlva Ron.-Akár ki is találhatta. Nyugodj meg, Harry, az kizárt, hogy Eva terhes legyen.

-Ugyan má’ mi zárná ki?-kérdezte dűlöngélve Dean.-Má’ vagy billiószó’ voltak együtt!

-Jobb, ha lefekszel, Dean.-motyogta nyugtalanul Seamus, és karon fogva barátját odavezette az ágyához.-Harry, tuti, hogy nem igaz, amit mondott.-fordult még barátjához a fiú.-Sokszor volt már, hogy részegen kitalált dolgokat.

-De ha má’ mondom’ ho’ asszonta’!-makacskodott Dean.

-Jó éjszakát, Dean!-morogta nyomatékosan Seamus, és Dean már egy perc múlva szunyált is. Seamus is hamarosan húzta a lóbőrt. Harry viszont olyan nyitott szemmel feküdt az ágyában, farkasszemesdit játszana a Holddal. S bár ő erről nem tudott, Ron is őt figyelte.

    Igaza van Deannek, még ha részeg is – jártatta az agyát Harry. – Egyáltalán nem kizárt a dolog. Mit is beszélek? Kizárt dolog! Nem lehet. NEM lehet. Ugyan, hogy lehetne az?

-Harry-szólalt meg Ron, valahonnan a sötétből.-Aludj már! Eva nem terhes.

-Remélem, ez egy rémálom.

-Én is.

-Miss Aberforth, utoljára mondom, mondja el, ki az apa!

Madam Pomfreyt már épp negyeszer látogattam meg, és azóta is minden beszélgetés témája „az apa” volt. Ugyanis iszonyúan berezeltem a dologtól, nem akartam hogy bárki is tudjon róla, már azt is bántam néha, hogy Hermione tud róla. Mrs. Weasley már legalább négy levelet küldött már azóta, de nem volt idegzetem őket végigolvasni, így sorra elégettem mindet, mert egy olyan dolog bizonyítékát láttam benne, amit nem akartam elhinni, és nem akartam elfogadni. A javasasszony egy olyan bűbáj alkalmazott rajtam, ami eltakarta kissé már megnőtt hasamat, de sajnos a néha hasba nyilalló fájdalmakat csöppet sem enyhítette.

-De Madam Pomfrey, én nem akarom, hogy tudja, mert elmondaná Dumbledore professzornak, és azt nem akarom!

-Jól van na, maga makacsabb, mint valaha! A szavamat adom, hogy nem mondom meg neki!

Fürkészően néztem a szemébe.

-Hát jól van.-Madam Pomfrey a kezébe vette a pennát, és mohón várt a szavakra.-Kapaszkodjon meg…

-Csak mondja már ki azt a nevet!

-Öh…Harry…James… Potter.

-Potteeer?-a javasasszony pennája megállt, mielőtt leírta volna a vezetéknevet.-Maga át akar verni. Az a fiú nem tenne ilyesmit.

-Nincs itt semmiféle átverés! Harry az, és kész.

-Jól van, jól van.-morogta Madam Pomfrey, és befejezte a nevet.-Egyébként, ha érdekli, a gyerekek jól vannak.

-Oké, oké.-legyintettem idegesen, és már indultam is.-Nem igazán örülök ennek, Madam Pomfrey. Nem lehetne késleltetni kicsit a dolgot?

-Nem!-jelentette ki a javasasszony, és kihúzta magát.- Sebeket begyógyítok, elsorvasztok zellereket, de a természettel nem hadakozom!

-Na de mégis! Várjon csak… mintha emlékeznék… A Golitam-bűbáj! Azzal lehet késleltetni legalább egy évet.

-Igen, de halálos lehet a gyerekekre nézve!-Madam Pomfrey felháborodva hadonászott a feje körül, kezében a kórlapommal.-Ha észreveszem, hogy megcsinálta, szétkürtölöm, hogy milyen állapotban van!

-De hát ikreim vannak. Elég egy is…

-Még mit nem!-Madam Pomfrey majd kiugrott a bőréből felhábordásában.-Magában nincs anyai ösztön? Hogy ölhetné meg őket?

-Egyszerűen. Én…

-Elég! Ne is folytassa! Fogadja el az anyaságot, és szülje meg őket! Ne nyaggasson örökké!

-És… a lelassítás?-kérdeztem reménykedve.

-Szó sincs róla!-a javasasszony a kezembe nyomta a nemrég készült képeket, és az ajtó felé tolt. A gyerekek normális tempóban növekednek, egészségesek, és így vannak jól! Most pedig menjen, és gondolkodjon el rajta!-azzal becsapta az orrom előtt az ajtót.

    Na remek – sóhajtottam magamban, és nagyon vigyáztam, hogy még egy pillantást se vessek a képekre, és nehogy megszeressem a bennem fejlődő izéket. Minden kép, amit Madam Pomfrey róluk adott, Mrs. Weasley leveleinek sorsára jutott egytől egyig. Képtelen voltam elviselni a gondolatot, örökké ideges voltam. Miközben besétáltam a könyvtárba, nyomban elhatároztam, hogy mégiscsak igénybe veszem orákulumi emlékezetem magammal szemben, és lelassítom a folyamatot. Még csak belegondolni is szörnyű volt, hogy karácsony előtt pár nappal ezek kijöjjenek belőlem, még inkább, hogy koraszülés lenne, nem csak nekik, hanem nekem is.

   Lássuk csak – elindultam a könyvtárban, és nemsokára meg is találtam a megfelelő könyvet (az orákulumság a világ minden könyvének helyének ismeretével is járt) – mennyit is akarok ezzel késni? Két év – na igen, az kényelmes lenne. Csakhogy az nagyon kockázatos.

    Nagyon önző vagyok – gondolkodtam magamban, miközben unottan fellapoztam a könyvet – elvégre én nem akarom a dolgot… de szerintem más sem. Igen, itt Harryre is gondolok, meg a gyerekekre, meg mindenre…hopp! Meg is van:

Goltiam – bűbáj

Lelassítja a méhben a fejlődési folyamatot

Kockázati megjelölés: *** (évtől függően növekszik)

Figyelmeztetés: A Goltiam-bűbáj nem megfelelő használata esetén súlyos agykárosodást, testi elváltozásokat, halálos eseteket vagy sziámi ikreket okozhat!

Használat: Készítsen egy szimpla időlassítő főzetet, és sötét, párás napon üljön ki a szabadba. Mielőtt először meginná a főzetet, mondja ki rá a varázsszót, csigaház és pöcc pálca mozgással.

Varázsszó:Goltim solabro! (a solabro egy évre késlelteti a terhességet, kétévre a dopprona lassítja le. További időközöket a könyv végén található táblázatban tekinthet meg.)

További használat: Ha a főzet elfogy, készítsen újat, és minden nap igyon belőle egy kortyot, különben a növekedés a normális tízsszeresére növekszik, és azonnali szülést okoz!(Megjegyzés: azonnali szülés csak négy hónaptól kezdődhet)

Hát eghen, ez macerás lesz, de én még vánék az anyasággal.

-Mit csinálsz itt?-kérdezte egy kíváncsi hang a hátam mögül.

-Harry!-gyorsan becsuktam a könyvet, és zavart mosolyt erőltettem az arcomra.-Hogy vagy mostanság?

-Ezt inkább tőled akartam én megkérdezni.-Harry kíváncsian a bezárt könyvre nézett, és leolvasta a címet.-Mindennapi bűbájok mindennapi és nem mindennapi bajokra? Minek kell ez neked?

-Flitwick írta fel, hogy keressek neki valamit.-feleltem harsányan.

-Miért viselkedsz ilyen furcsán?

-Tulajdonképpen…-váltottam halkabb hangnemre, és elgondolkozva megvizsgáltam a padló állapotát.- Már semmiért.Bocsáss meg, de mennem kell…

-Nem mész sehova-jelentette ki Harry, és olyan erősen ragadta meg a karom, hogy felszisszentem a fájdalomtól.-Tényleg találkoztál Deannel az évnyitón?

-Csak a desszertnél, de…

-Nézzétek, a szülők!-szólt a gúnyos megjegyzés, ami ki mástól származott volna, mint Dracótól, mellé a szokásos engedelmes nevetés Crak és Monstro, valamint Parinkson részéről.

-Ne figyelj rá, Eva…-motyogta Harry.

-Úgy pletykák keringenek a Roxfortban Potter-folytatta gonoszul Malfoy.-Azt rebesgetik, hogy apa lettél, és ez a mocskos félvér terhes!

-A Roxfortban keringő pletykák 99%-a hazugság.-jegyeztem meg higgadtan.-Ez is olyan, mint a többi.

-Akkor miért pirultál el?

-Dühös vagyok, hogy ilyen undorító hazugságokat terjesztenek rólam!-feleltem indulatosan, ugyanis tényleg dühbe gurultam. Ki volt az a szemét, aki leadta a drótot Malfoynak?!

-Hát az is lehetsz!

-Tűnjünk innen, mielőtt ráveted magad-döntött Harry, és kivonszolt a könyvtárból (vissza akartam menni, hogy behúzzak egyet annak a szemétládának!!).

-Idefigyelj-morogta türelmetlenül, mikor vére egyedül voltunk.-Most azonnal mondd meg, mi folyik itt!

-Már semmi!-válaszoltam türelmetlenül, és már indultam is a hobbiszekrény felé. Út közben összefutottam Paronkisonnal, aki egy pillantással illette csak a hobbiszekrényt és engem, és azt mondta:

-Áh, szóval Goltiamozni akarsz! Nagyon helyes!

-Nahát, azt hittem ennél hülyébb is tudsz lenni-morogtam, miközben rá sem nézve elszeleltem mellette.

-Ugyan, Aberforth, most biztos pipa vagy, mert nem tudod, ki mondta el Malfoynak, mi?-Parinkson úgy tapadt rám, mint budimun maradvány a cipőm talpára. És olyan gusztustalan is volt.-Hát elmondom neked, ha anyira érdekel: te magad voltál az.

Na, ez ledöbbentett, meg is álltam egy pillanatra kotorászás közben.

-Azt kérded, hogyan?-folytatta Parinkson.-Kihalgatott titeket Madam Pomfreyval, hát úgy! Sosem tanulod, meg, hogy halkan kell vitatkozni?

-Fogd be és tűnj el, vagy áttranszfolmállak békává!