Másnapra már ugyan összeszedtem magam, mégsem mondhattam el magamról, hogy minden újra a régi kerégvágásba tért volna vissza. Segítettem Harryéknek takarítani, de velük ellentétben nem rohantam mindig hallgatózni, ha valaki átlépte a Grimmauld tér 12-es szám küszöbét.

   Kiderült ugyanis, hogy a Rend főhadiszállásán vagyok. Mivel hogy mindent tudtam a jövőről, a jelen nem tudta felkelteni az érdeklődésem- Fred és George érdeklődését irántam viszont különösen jól ki tudtam penderíteni az ágyból, ha lehajoltam nekik háttal. Siriust is volt szerencsém személyesen megismerni - remek ember volt, és ott égett a szemében az a temérdek energia. Szomorú lettem, amikor csak megláttam - képtelen voltam rámosolyogni, ha eszembejutott a sorsa.

   Albus rengetegszer fordult meg nálunk, és mindannyiszor benézett hozzám, hogy ellenőrizze a munkát. Ronnal és Hermionéval is jól összebarátkoztam- nagyon kedveltek, kivéve akkor, mikor nagyon hallgatag voltam. Mindig megpróbálták fenntartani a jókedvem, de ez igen nehezen ment. Vágyakoztam haza, ugyanakkor nem akartam itthagyni Albust vagy Harryt, ráadásul tudtam, hogy Sirius és Albus hamarosan eltávozik. Ennél jobb már nem is lehett volna!

    Teltek a napok és a hetek, és mire észbekaptam, elszállt már az augusztus is, és én a Roxfort Expressen üldögéltem Harryvel, Ginnyvel, Nevillel és Luna Lovegooddal. Luna valóban eléggé hátborzongató látványt nyújtott, ahogy JK is leírta- hoppá, ahogy én látom!- de mégis volt benne valami kis titokzatosság. Megpróbáltam valahogy beszélgetést kezdeményezni vele(mellette ültem…):

-Szia Luna!-merev tekintettel felnézett rám, de arcizmai nyomban meglazultak: mosolygott!

-Tetszel nekem.-jelentette ki őszintén.-Ki vagy?

-Duffney Dumbledore vagyok.-kissé kidülledt a szeme a csodálkozástól- így arcának asszimetriáját triplájára emelte. Erősen emlékeztetett egy agyonnyomott légyre. Kicsit elbizonytalanított, de igyekeztem nem úgy nézni, mint Harry és Neville. Ginny érdeklődve figyelte a kibontakozó jelenetet. 

-Netán rokona vagy Dumbledore professzornak?-egészen hörgő hangon tette fel a kérdést, de én már megszilárdítottam barátságos mosolyomat. Ginny tekintete úgy ingázott köztünk, mintha egy teniszmérkőzést nézne.

-Igen.-feleltem.-Az ükunokájáhaoz van szerencséd.-hoppá, ez kicsit öntelt volt. Szerencsémre nem nagyon vette figyelembe a hanglejtésemet, mert megint elmosolyodott, és teljesen normálisan válaszolt.

-Igazán nagyszerű ember az üknagyapád.-elismerően bólogatott.-Nagyon szerencsésnek tartalak!

-Köszönöm.-kissé elpirultam, mivel nagyon is tisztában voltam vele, hogy Albus nem is az üknagyapám.

-Az én apám a Hírverő szerkesztője.-jelentette ki büszkén. Úgy tettem, mint aki most hall erről először, és udvarias elismerésem jeleként bólintottam.

Neville ekkor vette elő azt a kis csúf kaktuszát. Én gyorsan a lehető legnagyobb méretre széthajtottam a Reggeli Prófétát- még épp időben végeztem a mértetre szabásával, így csak a kezem lett egy kicsit nyálkás. 

   Aztán nyílt a fülke ajtaja, és belépett rajta a megszeppent Cho.

-Szia-motyogta Harrynek.-Csak gondoltam beköszönök, de látom el vagy foglalva…- tekintete megakad hatalmas újságomon, ami olyan nehéz lett a rátapadt nyálkától, hogy néhány másodperc múlva kiszakadt a markomból, és undok toccsanó hangot hallatva landolt a fülke padlóján.

    A tekintetünk találkozott. Cho is igazán gyönyörű lány volt, sötét szeme volt, és sötétes árnyalatú arcát sűrű fekete hajzuhatag keretezte. Az futott át az agyamon, hogy Harrynek jobb izlése van, mint öt átlagos fiúnak együttvéve.

    Az említetten még a butykornyál (avagy a Mimbulus Mimbeltonia váladéka)alatt is látni lehetett az erős pirulás nyomait.

-Hát te meg ki vagy?-kérdezte Cho. Kezdtem kicsit unni, hogy mindenkinek ez az első kérdése, amint meglát. Ennek ellenére barátságos volt a válaszom.

-Duffney Dumbledore.-nem szólt semmit, csak vetett ránk egy búcsúpillantást, és elsétált fülkéje irányába.

   Ne sokkal ezután Ron és Hermione, a Griffendél újdonsült prefektusai vonszolták be magukat a fülkébe, roppant savanyú képpel. Néhány perces beszélgetés után megjelent Draco Malfoy. Annak ellenére, hogy gonosz és alattomos volt, meglehetősen jóképűnek mondhatta magát- valószínüleg ezt is gondolta magáról. Mikor meglátott, meg sem lepődött.

-Ez Dumbledore ükunokája, mi?-belülről megfagytam. Honnan tudhat erről? A levelek szerint, amik a ládámban voltak, senki nem tudott rólam eddig! Aztán eszembe jutott, hogy talán ő is csak most értesült a létezésemről. Higgadt maradtam.

-Sikerült eltalálnod.-vetettem oda színtelenül- nem is utálatosan, nem is gonoszan- amolyan „beszélek érzelmek nélkül” hangon. Ez hatott. Hideg szürke szemei belefúródtak az enyémekebe. Aztán Harryhez fordult, és lejátszódott a könyvben megírt jelenet. Mikor végre elmentek, vetettem egy aggódó pillantást Harryre- jelezve, hogy nekem is feltűnt a „nagykutya” szó. Nem mintha figyeltem volna, de tudtam a könyvet, így hát tudtam a beszélgetés tartalmáról is.

    Mikor már közel jártunk a Roxmorts-i megállóhoz, kezdtem izgatott lenni. Láthatom a saját szememmel Roxfortot! Magamra húztam a Griffendéles egyenruhát, és csomagjaimat cipelve a fiákerek felé nyomultam a tömegben, oldalamon Harryvel. Mikor odaértünk meglátta a theszrálokat- nagy meglepetésemre én is láttam őket. Hátborzongatóak voltak, mégis áradt belőlük a szelídség.

-Szerinted mik ezek az izék?-kérdezte Harry.

-Theszrálok.-feleltem határozottan.-Csak az látja őket, aki látott valakit meghalni.

-Te kit láttál?

Eltöprengtem.

-Sok millióan voltak.

-Ti meg mi a fenéről beszéltek?-kérdezte Ron, aki most ért utól minket.

-A theszrálokról.-feleltem könnyedén.-Te nem láthatod őket, mert nem láttál senkit meghalni.

Ron félig felvonta a szemöldökét- majd megrántotta a vállát, és beszállt a kocsiba. Megjelent Luna.

-Mi is észrevettük őket.-mondtam neki.

-Igen.-felelte.-Első óta mindig is itt voltak.

    Eldöcögtünk a tölgyfaajtóig, és beléptünk a nagyterembe. Hihetelen látvány tárult a szemem elé! Csodaszép volt! Leültem, és végignéztem a beosztást. Nagyon érdekes volt. Mikor Albus felállt,  kissé ideges lettem. Biztosan be fog jelenteni, csak nem tudtam, hogy álnéven vagy az igazin.

-Kedves diákok!-kezdte.-Köszöntünk titeket az új tanévben!

Bejelentette Umbridget, és miután végighallgattam az unalomtól már szinte csöpögő beszédét, kezdtem kételkedni. Albus megint szólásra emelkedett.

-Idén új tanulót köszönthetünk a felsőbb évfolyamban, a ötödikben. Fogadjátok szeretettel a Griffendéles Duffney Dumbledoret, aki személyes rokonom, nevezetsen az ükunokám!

Felálltam. Eléggé kiadós tapsot kaptam- sokkal nagyobbat, mint Umbridge. Ezen elvigyorodtam, és játékosan pukedlizni kezdtem.

-Köszönöm! Köszönöm!-kiáltoztam. Erre az egész iskola elnevette magát- naná, hogy kivéve a Mardekár. Mindenesetre a többiek máris kedveltek. Albus maga is jót nevetett rajtam, s mikor visszaültem, boldog pillantással illetett.

-Vigyázz, kész, falatozz!

És megjelentek az ételek. Választottam magamnak egy kis borjúsültet, és eltüntettem. Életemben nem ettem olyan jót, mint akkor! Boldogan bújtam ágyba a lányok hálótermében, még nem is gondolva arra, hogy hamarosan mi fog történni.

*

Az eufórikus hangulatom egészen másnap első óráig tartott- ugyanis kiderült egy-két dolog, amire igazán nem vágytam. Példának okáért rögtön az, hogy Piton fél tőlem. Nem is rossz, nem is jó- de valahogy nem akartam, hogy féljen. Nyugodtan, csendesen vonultam be a terembe, és egyedül ültem- szerettem volna elmélkedni. Sajnos vágyam nem teljesülhetett. Mikor elkezdtem darabolni valami hernyófélét, közben el-el kalandozva, Piton felém hajolt. Aztán hirtelenjében bevillant egy kép, amint jó osztályzatot ír be nekem. Elvigyorodtam, és hátrahajtottam a fejemet, hogy ránézhessek.

-Valami érdekfeszítőt lát, professzor úr?-kérdeztem. A Griffendélesek közül Ron és Harry elkezdtek rázkódni, ellenben Hermione rémült pillantással illetett. Piton gyorsan megkerült, és belenézett a szemebe. Aha! Szóval legilimenciázni próbál. Erre azt gondoltam „áttörhetetlen páncél védi az elmém”, és…voilá! Professzorunk hátrahőkölt. Remek dolog ez a gondolom – megtörténik játék.

-Nem, Duffney.-felete. Elkerekedett a szemem. Miért hív így, nem úgy tudom, hogy kedvelne…-Csupán kíváncsi voltam, megfelelően dolgozol-e. Sok dologban ütsz üknagyapádra.

   Erre elkomorodtam- már majdhogynem könnyeztem. Hiszen meg fog halni! Láthatóan elszomorította az, hogy látta- a sírás küszöbén állok. Megfordult, és odasétált az asztalhoz- majd úgy, ahogy láttam, beírta nekem a jó jegyet. Nem tudott felvidítani. Dolgoztam tovább- a főzetem egész jó lett. Mikor letettem az asztalra, a tekintetem találkozott Pitonéval. Csak nem együttérzés csillogott benne?

   Ment tovább a nap- Harryékkel felvonszoltam magam az Északi torony legtetejére (egy levélben olvastam, hogy Duffney megpróbálja lebeszélni Albust arról, hogy Trelawney-hoz küldje, de Albus ragaszkodott hozzá- sejtem, hogy miért), majd be a szűkös teázóba. A füstös levegő megköhögtetett- azonnal árnyék ereszkedett az agyamra. Leültem. Máris hangokat hallottam.

-Ma új és kivételes tehetséget köszönthetünk köreinkben.-susogta Trelawney.-Üdvözöljük Duffney Dumbledoret!

   Valószínüleg a füst kábító hatása miatt a diákok pár másodperces késlekedéssel kezdtek el tapsolni. Felálltam, és dűlöngélve intettem -ezen többen elröhögték magukat- majd visszazuttyantam a fotelomba. Szörnyen éreztem magam.

-Idén átismételjük a gömbkémlelés tudományát. –mondta Trelawney különlegesen gyengéd pillantással illetve engem. Innentől kezdve már nem is tudtam figyelni, csak annyit fogtam fel, hogy azt mondja „nézzetek bele a gömbbe”. Belebámultam, és reméltem, hogy nem látok majd semmit. Nem volt szerencsém.

    Nyomban kitisztult a köd, és egy hatalmas, vörös szempárral találtam magam szemben, amihez egy hófehérnél is fehérebb kopasz fej tartozott. A kék erek átlátszottak a vékony bőrön, s felfutottak egyészen a feje búbjáig. Beleborzongtam. Azonban a fej most beszélni kezdett.

-Többet nem hibázhatunk, Rockwood.

Valaki felelt neki:

-Igen, Nagyuram.

-Meg kell szereznünk a jóslatot. Meg kell tudnom, hogy pusztíthatom el őt!

Elvigyorodott.

-Valaki lát minket.-szólt.-Akarata ellenére is. De…-egy pillanatra döbbenet suhant át az arcán. Hát persze, az áthatolhatatlan páncélom. Milyen jól jön… Kábult voltam, nem fogtam fel a dolgokat teljesen.-…nem tudom, ki. Erős elméje van. Rockwood! Derítsd ki, ki az!

-Igenis, Nagyuram!-felelte a másik, reszkető hang.

A kép megszűnt, én pedig ott ültem, megsemmisülten. Ekkor tűnt fel, hogy Harry is ugyanolyan ábrázattal bámulja a gömböt. Nyilván azt hiszi, ő az, akinek most Rockwood a nyomába eredt! Igen… emlékszem Albus mondta, hogy a látás átterjedhet arra az egyénre, akit igazán szeretünk. Harry felém fordult.

-Duffney, ezt jól megcsináltad! Most már téged is meg akarnak ölni!

Miközben kábult-döbbenten meredtem Harryre, Trelawney a hátunk mögött termett.

-Mit láttatok, kedveseim?

-Semmit.-feleltük egyszerre. Erre csalódott képet vágott.

-Semmi fontosat?-begurultam.

-Nézze, ha magának öröm más emberek halálának megjövendölése, szívesen cserélek magával! Nekem nem öröm sokmillió ember halálsikolyát hallgatni!

Döbbent csend támadt a toronyszobában. Trelawney rosszalóan megcsóválta a fejét.

-Drágám, senki nem mondta, hogy ilyen látomásaid vannak.-bevillant egy kép, miszerint elégedett mosollyal távozom a toronyszobából.

-Ó, hogyne, csak megérezte a Benső Szemével, amiről folyton ódákat zeng.-felpattantam.-Még hogy nem szabad vele dicsekedni! Akkor mutasson példát, és ne közölje senkivel, hogy mit látott! Szörnyű, szörnyű a jövő, és maga csak pánikot kelt azok között, akik vannak olyan balfácánok, hogy hisznek a maga eszement jóslatainak! Életében még csak kétszer volt igazi jóslata- és nem is lesz több! Vésse az eszébe: nem lesz több! Soha!

Trelawney úgy állt ott, mint akit pofonvágtak.

-De kedvesem, az embereknek tudniuk kell…

-Nem, téved.-sziszegtem.-Nem kell mindenkinek tudnia róla. Ha valaki, akkor maga igazán „sejthetné”, hogy ha bejelentené, hogy halált látott, vagy Zordót, ha úgy tetszik, mekkora pánikot keltene! Eszement vén banya! Csak azoknak kell tudni, akik épp ésszel fel tudják fogni, és megfelelően titokban tudják tartani!

   Leültem, és lehajtottam a fejem. Sírni akartam, nem értettem a képet, amit láttam előre. Valaki közel hajolt hozzám. Könnyes szemmel felnéztem Trelawneyre.

-Miért kellemes magának halált látni?-kérdeztem remegő hangon.-Sok ember, sok család…és…és… valaki, akit szeretek! Miért? Mondja meg nekem! Nincs magában semmi jóérzés, hogy megkímélje az embereket borzalmas jövőjüktől?

   Trelawney nagyot sóhajtott, én pedig tovább sírtam. Aki közelebb hajolt hozzám, most átkarolt. Harry volt az. Mély csend honolt a teremben.

-Az órának vége.-szólalt meg végül Trelawney, majd nekem címezve hozzátette.-Kedvesem, úgy érzem, nincs érzéked a jövő rezgéseihez.

   Ez már több volt a soknál. Kitéptem magam Harry karjaiból, odarohantam hozzá, és teljes erőmből pofonvágtam. Mindig is erős voltam pofozkodásban, de most minden beleadtam, annyira, hogy Trelawney a földre esett, és rémülten bámult rám, pirosló arcát takargatva.

-Beképzelt.-mondtam neki alattomosan.- Tudja, hogy mit mondtam: nem lesz több valódi jóslata.

Azzal otthagytam, és pont úgy, ahogy láttam, elégedett vigyorral az ábrázatomon, valamint Harry és Ron gratulációi közepette sétáltam ki a toronyszobából.

   Következett a Sötét Varázslatok Kivédése.

Olvasgattam, épphogy csak odafigyelve, mikor Hermione mellettem jelentkezett. Na, most jön a baj, gondoltam. Lejátszódott a beszélgetés, épp ott tartottak, hogy „az iskolán kívüli veszélyek”. Én is közbeszóltam, de előbb jelentkeztem.

-Duffney Dumbledore vagyok.-mondtam.-És nem adott nekünk egyértelmű magyarázatot arra, hogy miért nem tanulunk gyakorlati varázslatokat, ugyanis függetlenül attól, hogy bármi is fenyegetne minket odakint -ami véleményem szerint erősen biztos- , szükség van a gyakorlatra, mivel, hogy vizgsázni is fogunk belőle, valamint egy varázslópalántára bármilyen veszély leselkedhet a nyári szünetben, vagy ha egyedül sétál a birtokon kívül.-megálltam, hogy levegőt vehessek. Umbridge igen csúnyán nézett rám.

-Te vagy a vén szenilis ükunokája?

-Ükunoka éppenséggel vagyok.-mondtam.-Csak nem emlékszem, hogy az üknagyapám szenilis lenne.

-Öt pont a Griffendéltől.-sziszegte Umbridge. Elvörösödtem.-És jegyezze meg: semmilyen veszély nincs odakint! Egyenlőre az iskolában van.

-Azt mondták nektek, hogy bizonyos sötét varázsló visszatért a halálból…ez az állítás hazugság!

-Nem!-kiáltottunk fel Harryvel egyszerre.

-Nem volt halott! A saját szememmel láttam, hogy visszatért! Meg is vívtam vele!-folytatta Harry.

-10 pont a Griffendéltől.-felelte megjátszott sajnálattal Umbridge.-Nem illik valótlan meséket terjeszteni, Harry.

-Maga szerint akkor Cedric Diggory véletlenül halt meg?

-Cedric Diggory súlyos balesetben vesztette éltetét.-sziszegte Umbridge.

-Voldemort gyilkolta meg.-suttogta Harry. Aztán már kiabált:-És ezt maga is tudja!

-Én hiszek neki.-szólaltam meg.

-Én is!-szólt valaki a csoportból.

-Én is!

-Én is!

Nem volt több „én is”. A többiek hallgattak.

-Egy hét büntetőmunka Harry Potternek és a szemtelen barátjának.-vágta rá Umbridge. Döbbenten roskadtam le a székre. Az óra hátralévő részében Harryvel és Ronnal leveleztem.

Nem igaz! –írta Harry.- Miért nem hisz nekem senki?!

Sajnos csak a minisztériumot lehet okolni, meg azt a gyáva Caramelt! –írtam.- Miért nem bírja felfogni, hogy megtörtént? Albus nagyon sokat dolgozott, ő pedig csak cáfolta és cáfolta! Lehet, hogy ezért küldött ide?

Hé, Duff! –firkált Ron.- Nem tudnád őt is úgy kiosztani, mint Trelawneyt?

Sajnos nem szabad. Albus állásával játszadoznék.

Ez igaz. Nem lenne a legjobb… de azért én sem bánnám, ha a szemébe vetnéd az összes hiábáját!

Na, az eltartana egy ideig! Kész sorscsapás! Vajon milyen büntetőmunkát kaptunk?

Lehet, hogy ágytálakat kell majd pucolnotok varázslat nélkül!

Na azt már nem!

Na azt már nem!

Csak tippelni próbáltam!

Visszatérve a jóslástanhoz: Harry, ugyanazt láttad, amit én?

Ez attól függ. Én Voldemortot láttam, amint valamilyen jóslatról beszél.

Mit mondott róla?

Azt hogy meg kell szereznie, hogy elpuszthassa „őt”.

Szerinted ki az?

Én.

Beavatnátok??

Jóslástanon közös látomásunk volt.

Jaaaa…

Duffney, utána meg azt mondta : „valaki figyel minket, akarata ellenére is, de nem tudom, ki.”

És honnan tudtad, hogy Rockwoodot pont utánam küldték?

Nem tudom. Megérzés.

Húha, itt minden egyre bonyolultabb.

Az.

Egen, de az a pofon akkor is jólesett!

Tényleg, Duffney, nem tudsz valamit a jóslatról, amiről Voldemort beszélt? Hiszen Trelawneynek is azt mondtad, hogy csak két jóslata volt igazi, erről is tudnod kell valamit… ugye?

Te túl okos vagy. Majd rájössz, de egyenlőre erről nem mondhatok semmit. Albus megtiltotta.

Mi a fene? Te titkolsz valamit!

Sokmindent titkolok.

Megbízhatnál bennünk egy kicsit jobban!

Nagyon sajnálom, de Albus nem engedi! Én elmondanám.

Semmi baj Duffney. Majd rájövök, hiszen te mondtad, hogy túl okos vagyok.

Nos igen, Mr. Holmes!

Ki az a Mr. Holmes?

Ha-ha! Ron: ő egy híres detektív a mugli regényekben.

Aha…

Unatkozom. Akasztófázunk?

Oké.